fond menu menu menu menu menu menu
Dorika

Aktuális



Véget ért a Sconestone komáromi látogatása

    2009. november 8-án, vasárnap véget ért a Sconestone komáromi látogatása. Ez a hét nap, amíg a Jóság skót köve Kantha Mária birtokában volt, egyszerűen csodálatos volt. Kantha Mária a nyolcadik kőtartó lelkiismeretesen és nagy odaadással látta el kőtartói feladatát. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az említett hét nap alatt több mint ezer ember érinthette meg a követ. Sok-sok rendezvényt és látogatást szerveztünk, amelyeken az érdeklődők megismerkedhettek a Sconestone történetével és küldetésével. A Jóság skót kövét október 31-én, szombaton a hatodik kőtartó, Szalay Tamás Lajos hozta el Kantha Máriának Komáromba a hetedik kőtartótól az Erdélyi Böjte Csaba atyától. Az újdonsült kőtartó nem sokáig tétlenkedett, ugyanis még szombat délelőtt látogatóba indult a Sconestone-nal a Magyarországi Bajára Zöldkerti Ottó kőszobrászhoz. Ő készítette Dórika sírelmékét, amely a komáromi temetőben található. Kantha Dórika, Kantha Mária kislánya, a leukémia ellen hét hónapig tartó küzdelem után 2000. december 25-én hunyt el. Az ő emlékére és a rákbeteg gyermekek megsegítésére alapították Dórika szülei és keresztmamája a Kantha Dóra Alapítványt.

    A Sconestone vasárnap, a második napon a komáromi temetőbe látogatott, ahol Mindenszentek napja alkalmából Dórikára emlékeztünk. A megemlékezésre sok-sok ember jött el, hogy meggyújtsanak egy szál gyertyát és hogy megérintsék a Jóság skót kövét. Hétfőn a harmadik napon a Sconestone a Mentálisan sérült fiatatok intézetében tett látogatást. Kantha Mária apró ajándékokkal lepte meg az intézet lakóit, akik kedvesen és nagy örömmel fogadták őt. A hívők este a Szent András templomban megismerhették a kő eddigi útját. A szentmise után az érdeklődők megérintették a követ és további sok szerencsét kívántak neki küldetése teljesítéséhez. Kedden a negyedik napon a kő a komáromi speciális alapiskolába vándorolt, ahol egészségkárosult és hátrányos helyzetű roma gyermekek tanulnak. A tanulók meghallgatták az érdekes beszámolót a Sconestone küldetéséről, majd megköszönték, hogy hozzájuk is eljöhettet a Jóság skót köve. A legvidámabb rendezvényre az ötötik napon szerdán délután került sor, amikor a budapesti ATTRACTION Blacklight Látványszínház tartott lenyűgöző előadást a Komáromi Városi Művelődési Központban. Több mint ötszáz gyermek tekintette meg a műsort, miközben a Jóság skót köve kézről kézre vándorolt. Az előadás végén az ATTRACTION művészei is megcsodálták Warren MacLeod díszes faragványát.
    Az Attration fellépéséről a Komáromi Televízió is készített egy riportot, amelyet megtekinthetnek a következő címre kattintva:
    Komáromi városi televízió - A Jóság skót köve

    Csütörtökön, a hatodik napon Kantha Mária és a Sconestone a Pozsonyi Egyetemi Gyermekkórház Gyermekonkológiai Klinikáján tett látogatást, ahol a meghívott bohócdoktorok segítségével közösen felvidították a rákbeteg gyermekeket. Pénteken a hetedik napon a kő először a komáromi Kapitány Utcai Óvodába látogatott. Délután a Komáromi Szabadidőközpontban járt, ahol ismét sok kisgyermek vehette a követ a kezébe. Ezután két beteg kisgyermekhez, Kovács Robikához és Czézinger Tomikához vitte el Kantha Mária a Sconestone-t. Mindkét kisgyermek idei nyári külföldi kezelését a Kantha Dóra Alapítvány jelentős összeggel támogatta (3.000 és 5.000 € - val), a Jóság skót köve további erőt adott nekik a gyógyuláshoz.

    Vasárnap a kő útja Prágába vezetett, ahol a kilencedik kőtartó, László Zsuzsika vette át a Sconestone-t Kantha Máriától.

    Csodálatos és feledhetetlen volt ez a hét, amelyet a Sconestone Komáromban töltött. Bizonyítják ezt a fényképek és videófelvételek. Kívánjuk, hogy a követ a jóság kísérje végig további útján is!


    A Sconestone komáromi látogatásáról beszámolt a Magyar Televízió is a Kárpát Expressz című műsorában. Az alábbi címre kattintva megtekintheti a riportot:
    Kárpát Expressz, 2009. november 13.
    (A videófelvétel az MTV videótárában található. A riport készítői: Kiss Réka és Pézman Zoltán. A Jóság skót kövéről szóló riport az idősávban 14:49 és 17:41 között látható.)

    A YouTube videómegosztó-portálra is felkerült két videófelvételünk, ezeket itt www.dorika.sk oldalon is megtekinthetik.







slovak

magyar

english



Created by SWINGdesign & KWeb
Webmaster: KWeb